Önéletrajz

6 évesen kezdtem el táncolni, már akkor tudtam, hogy mindig is az életem része lesz a táncművészet.

Az évek során megismerkedtem a jazz- és modern tánc, musical, showtánc világával, tehát a divattánc palettáján belül minden stílust igyekeztem elsajátítani. Majd a ’90-es években megérkezett a hip hop divathulláma, mely ma is meghatározó stílus az életemben. Ugyanakkor a kortárs tánc szépségeivel is megismerkedtem, mely szintén közel áll a szívemhez.

A gimnázium elvégzése után 2001-ben elvégeztem a TOSZ (Táncpedagógusok Országos Szövetsége) táncoktatói képzését és megkezdtem táncoktatói pályafutásomat az Ádám IIdikó alapította Relevé Tánciskolában.

Emellett folyamatosan képeztem magam a moderntánc, kortárstánc és hip hop műfajokban a szakma legjobbjainál.

Versenyeztem színpadi tánc és kortárs tánc kategóriákban, szerepeltem színházi előadásokban. (Budapest Táncszínház, Mu színház, Kreatív hajshow Operett színház)

2005-ben elvégeztem a Kecskeméti Főiskola tanító szakát.
2014-ben megszereztem 2. diplomámat a Magyar táncművészeti Főiskola (ma már egyetem) Divattánc szakán.
2001-2014-ig tanítottam a Relevé TSE ceglédi tánciskolájában.
2001-2018-ig a Patkós Irma Művészeti Szakközép iskolában modern és színpadi táncot oktattam főként 13-14. évfolyamban.
2001-napjainkig a Relevé TSE elnökeként az egyesület nagykőrösi tánciskoláját vezetem és oktatom a táncos növendékeket.

Több, mint 12 éve versenyeztetek csoportokat, egyéni produkciókat országos és Európa bajnokságokon. Büszke vagyok eredményeinkre!

Jó kapcsolatot ápolok más táncegyesületekkel, melyeknél szívesen tartok nyaranta kurzusokat, s szintén jönnek ők is a növendékimhez workshopot tartani.

Eredményeim, Szakmai Díjak:
Esély a Mművészetre Fesztivál Kortárs tánc duó: II. Hely  (Koreográfus: Kiss Róbert, Horváth Melinda)
XV: Országos Felnőtt Bajnokság TOSZ: Karaktertánc: I. hely  (Koreográfus: Ádám Ildikó)
XVII: Országos Felnőtt Bajnokság TOSZ: Showtánc I. Hely   (Koreográfus: Ádám Ildikó)
XVII: Országos Bajnokság TOSZ: Kortárs tánc: I. Hely          (Koreográfus: Horváth Melinda, Kiss Róbert)
2014. Nagykőrösiek Nagykőrösért Polgármesteri Díj
AMITA Legsikeresebb Tánciskola Különdíj
2015. MLTSZ Legjobb Tánctanár Különdíj
2018. AMITA Országos verseny: Legjobb Koreográfia Különdíj
2018. Nagykőrös Város Polgármesteri Díszoklevél a Relevé Táncegyesület MLTSZ Europa Bajnokságán elért kiváló eredményeiért
2019. AMITA Legjobb Hip Hop Formáció Különdíj gyermek kategóriában